A kert burkolatainak kialakítására, körülbelül 2 000 nm lefedésére elegendő klinker téglát adományozott a Póth és Fiai Kft. a projekthez. A raklapok átszállítása és elhelyezése a nyár folyamán saját forrásból megtörtént. Mivel a felhasználásra csak jóval később fog sor kerülni, olyan kerthatárra helyezték, ahol nem lesz útban az építkezéshez és az addig zajló közlekedéshez. Az elnyert Ökotás-MOL pályázat tervezési folyamata már számolhat ezzel a térburkolattal is.
Iskolapark létesítésére – környezetbarát módszerekkel, közösségi akció keretében – nyert első fordulós támogatást a Váci Waldorf Alapítvány az Ökotárs Alapítvány-MOL kertpályázaton.
Az első fordulós nyertesek a közösség bevonásával több lépésben, az Ökotárs szakértői támogatásával ez év végéig megtervezik a parkot. A megvalósítás költségeire – elsősorban facsemetékre és köztéri elemekre (biciklitároló, padok, sporteszközök) – az így elkészült tervek és költségvetésük beadásával egy második fordulóban lehet pályázni, melyről tavaszra dönt a kiíró. Tovább a teljes cikkre
Az illetékes miniszterhez 2008 decemberben benyújtott panasz felülvizsgálati kérelmére hat hónap elteltével, júniusban érkezett válasz, amely a panaszt elutasítja. Az eredetileg benyújtott panasz több jogszabályi hely megsértését (lásd az előzményeket a honlapon) jelezte jogi alátámasztással, ezekre az elutasítás tételesen nem tért ki. A nagyon szűkszavú indoklást megbízott szakértők tanulmányozzák.
A Freunde német alapítvány korábban megítélt 15 000 eurós vissza nem térítendő támogatása megérkezett a projekt számlájára. Tovább a teljes cikkre
A német Software AG Stiftung 140 ezer eurós támogatási döntést hozott februárban a hozzájuk még 2008 tavaszán benyújtott projekt-pályázatról. Ebből 40 ezer euró lehívása a megszerzett magánadományok függvénye.
Tovább a teljes cikkreAz elmúlt évben Alapítványunkhoz 1,6 millió Ft 1%-os Szja támogatás érkezett. Köszönjük minden támogatónknak! Ez az összeg számottevő működésünk fenntartásához, épületünk, eszközeink fejlesztéséhez, de még fontosabb az üzenete: értékes az, amit és ahogyan a gyerekeinkért teszünk.
LETÖLTHETŐ, NYOMTATHATÓ WORD DOC 2 DB NYILATKOZATTAL
A Váci Waldorf Általános Iskola és AMI tevékenységét 2011-től a volt Híradós laktanya területén szándékozik folytatni az Önkormányzattól 99 éves használatra átvett épületben. Honlapunkat a beruházási folyamat nyilvánossága érdekében hoztuk létre, a váci lakosok, a szülők, a munkatársak és az érdeklődők tájékoztatására. Reméljük, hogy a laktanya épület Waldorf-iskolává alakulásán túl híreinkből kirajzolódik majd egy sokszereplős együttműködés, és hogy tapasztalataink másokat is szolgálni fognak. Mindannyiunk gyermekeinek érdekében. Részletesen a projektről
Írta: teszt1 2011. július 21., csütörtök
<!DOCTYPE html PUBLIC \"-//W3C//DTD XHTML 1.1//EN\" \"http://www.w3.org/TR/xhtml11/DTD/xhtml11.dtd\">
<html xmlns=\"http://www.w3.org/1999/xhtml\">
Írta: admin 2008. november 02., vasárnap
Kriszta és, aki megőrül a jelszavaktól!
Belépéskor felajánlja a géped, hogy megjegyzi. Ehhez a címhez. Hagyd neki... Tovább
Írta: admin 2008. november 02., vasárnap
Ricsi és új képnézegetők!
Tessék kicsit mozgatni az egeret a képen, máris adja magát, feljönnek a jelek: lejátszás (balra fent), léptetés (jobbra-balra), pásztázás (alsó nézőképeken). Ez a... Tovább
Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME)Az iskola, óvoda és az alapítvány honlapjaÉpítészfórum: oktatási épületekEuropean Council for Steiner Waldorf Education (ECSWE)Katalógus a világ Waldorf-iskoláiról (pdf), honlapcímekkelMegújuló energiaforrásokról mindenkinekNonprofit.huVáci térkép és utcakeresőWaldorf-linkek gyűjteménye