Laktanyabejárás

Forrás: ESTV Online 2007. december 13., csütörtök

A gazdasági és városüzemeltetési bizottság kezdeményezésére a váci önkormányzat képviselői valamint a városháza szakemberei múlt héten laktanyabejáráson vettek részt. A terepszemle során a döntéshozók a helyszínen szerezhettek tapasztalatokat az objektum jelenlegi állapotáról. A bejárás legfontosabb célja az volt, hogy a most megszerzett információk birtokában tudjanak majd határozni azokról a lépésekről, amelyek segítségével értékesíthetővé válnak az arra kijelölt területek.
A bejárás során az is kiderült, hogy mely területek kialakításához szükséges az ott található épületek elbontása, illetve mely épületek maradhatnak meg majd a jövőben is. Ami már most tudható, hogy a Waldorf Alapítvány a laktanyában iskolát és óvodát alakít ki a jövőben, és előrehaladottak a tárgyalások egy templom létrehozásáról. Ez utóbbi kapcsán már egyházi vezetők részvételével is zajlott hasonló laktanyabejárás.
Videó megtekintése

A laktanyába költözne a Waldorf

Forrás: ESTV Online 2007. július 26., csütörtök

A volt váci laktanya területére helyezné át oktatási intézményeinek működését a Waldorf Alapítvány. Az önkormányzat ehhez egy testületi döntés alapján 99 évre, térítésmentesen biztosítja a szükséges két épületet illetve a hozzá tartozó 14 ezer m2 földterületet. Az Alapítvány a beruházáshoz szükséges összeg nagyobb részét egy pályázat segítségével szeretné előteremteni, a többit saját forrásból illetve hitelből állná.
Videó megtekintése.

Laktanyából Tantanya - ez már biztos!

Forrás: Váci Napló 2007. július 13., péntek

Jóváhagyta a képviselőtestület a laktanya szabályozási tervét, oktatási, kulturális, szociális célok állnak a hasznosítás középpontjában. A városrésznyi terület egyik „pionírja” lesz a Waldorf Alapítvány az általa fenntartott iskolával és óvodával. Terveikről Maurer György titkárt kérdezzük, aki a beruházási projekt vezetője.


A scannelt cikk megtekintése

Rendezési terv a laktanyára

Forrás: ESTV Online 2007. július 13., péntek

Elkészült a volt Híradó laktanya rendezési terve, e szerint az itt létesítendő funkciók nagy része szociális, oktatási, kulturális, sport és közösségi célokat fog majd szolgálni. A 32 hektáros terület konkrét hasznosításáról, egy kivételtől eltekintve még nincsenek végleges döntések, ezek elsőként a szeptemberi testületi ülésen születhetnek meg. Ami szinte biztos, hogy a Waldorf Alapítvány kérésének megfelelően két épület és annak környezete óvodai és iskolai oktatást fog szolgálni a jövőben.
Videó megtekintése

Laktanyából Tantanya - Nagyszabású tervek készülnek a Waldorf Alapítványnál

Forrás: Váci Napló 2007. július 12., csütörtök

A volt Híradós laktanya szabályozási tervét, amely a Szociális-kulturális-szolgáltató központ” címet viseli, jóváhagyta a képviselőtestület a legutóbbi ülésén. Bő egy évvel a laktanya átvétele után ezzel az aktussal jogilag szabaddá vált az út a majdani hasznosítók, köztük a bejelentkezett civil szervezetek számára.
A scannelt cikk megtekintése

A laktanyába költözne a Waldorf Alapítvány

Forrás: VácOnline 2007. július 07., szombat

A VácOnline cikke 2007. július

Az egykori laktanya ismét a város birtokában

Forrás: VácOnline 2006. február 07., kedd

VácOnline cikke 2006-február

Véletlen fénykép

Legfrissebb vendégkönyv beírások

Írta: teszt1 2011. július 21., csütörtök
<!DOCTYPE html PUBLIC \"-//W3C//DTD XHTML 1.1//EN\" \"http://www.w3.org/TR/xhtml11/DTD/xhtml11.dtd\">
<html xmlns=\"http://www.w3.org/1999/xhtml\">Tovább

Írta: admin 2008. november 02., vasárnap
Kriszta és, aki megőrül a jelszavaktól!
Belépéskor felajánlja a géped, hogy megjegyzi. Ehhez a címhez. Hagyd neki... Tovább

Írta: admin 2008. november 02., vasárnap
Ricsi és új képnézegetők!
Tessék kicsit mozgatni az egeret a képen, máris adja magát, feljönnek a jelek: lejátszás (balra fent), léptetés (jobbra-balra), pásztázás (alsó nézőképeken). Ez a... Tovább

Kiemelt támogatók

Elhelyezkedés